udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Intézménymutató: Aksza Missziós Ház/AKSZA Utcagyerek Missziós Központ

2000. szeptember 18.

Szept. 18-án Kolozsváron a hídelvi református templomban kezdődött meg az Erzsébet út 59. szám alatt megnyíló missziós ház avatóünnepsége, mely elsősorban az utcagyerekek problémáját próbálja felkarolni és számukra szegénykonyhát fog működtetni. A missziós program felekezeti és nemzetiségi hovatartozás nélkül fogja segíteni az utcagyerekeket. Dr. Molnár János professzor megköszönte a külföldiek és hazaiak hozzájárulását. Az Erdélyi Református Nőszövetség (ERN), amelynek elnöke Molnár Jánosné, a zsoboki református egyházközség tiszteletese, kezdeményezte, hogy Kolozsváron szükség van egy házra az utcagyerek-misszió céljára. A program beindításával még várni kell egynéhány hónapot, mivel a berendezés hiányos, és emiatt az egészségügy nem adhat működési engedélyt. - A ház az AKSZA nevet kapta, melynek magyar megfelelője: felékesített. /Horváth Gyöngyvér: A szeretet lelkével történő cselekedetek. Református otthon utcagyerekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./

2000. december 12.

Dec. 12-én tartja tisztújító közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezt megelőzően, dec. 11-én az Igazgatótanács ülésezett, amelynek napirendjén a püspökválasztás előkészítése szerepelt. Hat évenként tartanak tisztújítást. Ez alkalommal megújítják az összes egyházkerületi tisztségviselő mandátumát, püspököt, főjegyzőt, főgondnokot, generális direktort, aljegyzőt, igazgatótanácsi tagokat, bizottsági képviselőket stb. választanak. A jelöléseket a kerület 16 egyházmegyéje teszi meg. Az egyházkerületi tisztségviselők személyéről titkos szavazással döntenek. A közgyűlésben hivatalból részt vesz az egyházkerület püspöke, a főjegyző, főgondnok, gondnok, generális direktor, a fegyelmi bizottság tagjai, illetve az egyházmegyék lélekszámától függően egyházi és világi küldöttek. A református egyház alapszabályzata értelmében az önálló és állandó lelkészi állást vagy lelkészi képesítéshez kötött rendes tanári állást viselők közül választhatnak püspököt. A közgyűlésnek Pap Géza kolozsvári felsővárosi református lelkész és dr. Molnár János teológiai professzor közül kell választania püspököt. Pap Gézát 15, dr. Molnár Jánost pedig 4 egyházmegye jelölte. Többen dr. Csiha Kálmán jelenlegi püspököt is jelölték, aki azonban bejelentette, hogy nyugdíjba vonul- Dr. Molnár János teológiai professzor csupán Csiha Kálmán visszalépése után jelentette be, hogy vállalja a jelölést. Mint fogalmazott, a püspök iránti tiszteletből nem indult volna Csiha Kálmán ellenében. Pásztori Kupán Gerő István nagyenyedi lelkész neve is felmerült, aki szintén úgy döntött, hogy nem vállalja a jelölést. A főjegyzői (püspök-helyettesi) tisztségre Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperest, Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, Molnár János teológiai professzort és Vetési Lászlót, az egyházkerület szórványügyi szakelőadóját jelölték. A generális direktori tisztre Ötvös József vásárhely-cserealji lelkészt, Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperest, Baczoni Sándor szovátai lelkészt, Kiss Jenőt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem vallástanárképző tanárát és Vetési Lászlót javasolták. Dr. Molnár János 1955-ben született Zsibón. 1974-ben érettségizett és felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. A doktori szigorlatot 1990-ben tette le. 1980-1983 között segédlelkész a Nagyvárad-Velencei gyülekezetben. Az akkori egyházi vezetőség egyik napról a másikra mint nem kívánatos személyt 1983-ban áthelyezte Apátkeresztúrra, 1986-ban pedig felfüggesztette helyettes lelkészi szolgálatából. 1986-ban az Erdélyi Református Egyházkerület fogadta be, a kolozsvári belvárosi gyülekezetben segédlelkész. 1986-tól teológiai előadótanár és professzor. 1998-tól a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző karának dékánja és tanszékvezetője. Tudományos munkássága: hat önálló kötet, ötven szaktanulmány, negyvenöt egyházi, pedagógiai és szakkérdésekkel foglalkozó újságcikk. A Református Nőszövetséggel közösen Zsobokon létrehozták a Bethesda gyermekotthont és szórvány-iskolaközpontot, Kolozsváron az Aksza missziós házat, Farnason pedig öregotthont. Pap Géza 1954-ben született Kolozsváron. 1978-ban végezte tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1979-től Bukarestben segédlelkész. 1981-től a Kolozs megyei Magyarkiskapuson szolgál. 1988 decemberétől kolozsvári felsővárosi lelkész. /Papp Annamária: Tisztújítás az Erdélyi Református Egyházkerületben. Molnár János és Pap Géza közül választanak püspököt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2003. július 2.

Megalakulásának 75. évfordulóját ünnepelte az elmúlt hét végén a lupényi Református Nőszövetség, amely 45 évi kényszerszünet után 1992 novemberében Szilveszter Tiborné elnöklete alatt kezdte újra tevékenységét. Páll Éva lelkipásztor három fontos területet említett meg: a hitbeli megerősítést, a szociális jellegű megsegítést és a közművelést. Germán Margit nőszövetségi elnök felsorolta az elmúlt 11 esztendő eredményeit, a hitélet, a szociális gondozás és a művelődés terén. A lupényi asszonyok évről évre rendszeresen megrendezik a keresztyén asszonyok világ-imanapját, az anyák napján és a reformáció ünnepén mindig gazdag irodalmi műsorral, dalárdával lépnek föl. Hozzájárultak az Apáczai Csere János iskola bentlakásának az építéséhez, az algyógyi tábor felavatásához, a kőhalmi szórványiskola, valamint az AKSZA-utcagyerek-misszió és öregotthonok támogatásához. /Farkas Éva: 75 éves a lupényi Református Nőszövetség. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 2./

2004. július 23.

Újra székelykapu áll az algyógyi református templomkert bejáratánál. A zetelaki mesterek faragta kaput a 92 esztendős tatabányai Puskás Kálmán állította szülei emlékére: édesapja 1908 és 1919 között volt az algyógyi református eklézsia lelkipásztora. A kapu ünnepi átadására júl. 22-én volt. Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez testvér ne légy hűtlen soha, olvasható Algyógy egyetlen magyar feliratú székelykapuján. Puskás Kálmán itt született a régi algyógyi parókia egyik szobájában, itt élte élete első éveit 1920-ig, amikor a körülbelül 350 lelket számláló algyógyi gyülekezet jó része a háborút követően kénytelen volt elhagyni e települést. Azóta sem volt saját lelkésze Algyógynak, igaz, gyülekezete sincs már. A parókián, jó néhány éve Gudor András gyulafehérvári lelkész szórványtábor-központot alakított ki, s másfél éve az erdélyi református Ifjúsági Keresztyén Egylet építi tovább az elkezdett munkát. A székelykapu őrizte templomkertet a napokban éppen az utcagyerekeket oltalmazó kolozsvári AKSZA alapítvány védencei népesítik be. – A tábor élő példa arra, hogy a romokon újra kihajthat az élet, ha nincs is gyülekezet, meg lehet találni a cselekvés módját – fogalmazott Vetési László lelkipásztor, aki az ünnepi avatás alkalmából a 100. zsoltárra építette e nap üzenetét: Menjetek be az Úr kapuin hálaadással. Hálát kell adnunk azért, hogy a római kövekre épített Árpád-kori templom és románkori körkápolna kertjében, melynek szomszédságában közel száz évig tanultak székely diákok a Kunok által alapított földműves iskolában, ma újra székelykapun léphetnek be a szórványból érkező, elrománosodott vagy elkallódott gyermekek és újra őseik nyelvén dicsérhetik az Urat. /Gáspár-Barra Réka: Székelykapu a jövendőbe. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./

2006. december 18.

December 16-án Kolozsváron, az Apafi Kollégiumban az Életfa Családsegítő Egyesület első ízben szervezte meg adventi kirakodóvásárát. Szinte egész nap telt házzal zajlottak a különféle foglalkozások. A társszervező Ifjúsági Keresztyén Egyesület munkatársai a kisebbekkel barkácsoltak. Az AKSZA Utcagyerek Missziós Központ is sok szemet gyönyörködtető áruval érkezett. /Sándor Boglárka Ágnes: Családi karácsonyvárás az Életfával. Kirakodóvásár játékkal, mesével, jókedvvel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék